Másnap reggel Melodie arra ébredt, hogy valaki türelmetlenül kopog az ajtón.
-Hagyj aludni!-kiabálta ki a zaklatónak és a fejére húzta a párnát. Ekkor kinyílt az ajtó és belépett a szobába Logan.
-Jó reggelt álomszuszék-mondta és lerántotta az alvó lányról a takarót.- Edzés van Csipke Rózsika!
-Csipke Rózsika úgy dönt, hogy alszik még 100 évet.
-Na azt már nem! Ha 5 perc múlva nem vagy az edzésen én magam viszlek ki.
-Igen is, uram!-tisztelgett.
-Nagyon vicces.
-Miután Logan kiment a szobából a lány fölvette az egyenruháját, megfésülködött és rohant az udvarra ahol az edzés volt. Szeptemberhez képest nagyon meleg volt. Szinte még tombolt a nyár.
-Felébredtél?-mondta Scott.
-Hagyj, még alszom!-förmedt rá Melodie.
-Harapd le a fejem.
-Muszáj ilyen melegben is az egyenruhát hordani? Megdöglök ebbe a ruhába.
-Ha nem tetszik el lehet menni- morogta csöndesen Scott.
-Na, akkor kezdjük az edzést- vágta el a kezdödö veszekedést Logan- Ma egy akadálypályát állítottam fel nektek. Most kivételesen nem a csapat számít. Az elsö három nem kap büntetöfeladatot. Ja, és a képességeteket nem használjátok.
-Ooo- sajnálkozott Kurt.
Melodie szúrós pillantást vetett Scottra.
-Gyözzön a jobbik-mondta a lány.
-Rendben.
-Hé, talán ezt nem kéne- próbálta leállítani öket Jean.
-Elkészülni, rajt!-indította a csapatot Farkas.
Mel és Scott egyszerre rajtoltak el. Hihetetlen sebességgel rontottak neki az elsö akadálynak amit egy nagy fal és néhány lelógó kötél alkotott. Következönek a föld fölött kb fél méterre kifeszített drótok alatt kellett átmászni. Gondolkodás nélkül hasra vetették magukat és kúsztak tovább. A hosszú úton hol az egyik, hol a másik tett szert pár méter elönyre. A csapat többi tagja is szedte a lábát. Egyikek se fülött a foga büntetöfeladatot csinálni, de egyikük se volt képes utolérni a versenyzö párost. Eközben a két fövetélkedö elérte az utolsó akadályt. Kötélen fölmászni onnan át a kifeszített kötélre majd a végén leugrani. Ennyi választotta el öket a céltól, meg még száz méter. Már a kötelek közepén tartottak. Fej-fej mellett haladtak amikor Melodie véletlenül lenézett. Elkezdett vele forogni a világ majd a keze lassan lecsúszott a kötélröl. Több méter zuhanás után halk puffanással földet ért. Scott mégis meghallotta. Ijedten nézett hátra.
-Jól vagy?-kérdezte.
-Foglalkozz a magad dolgával!-válaszolt idegesen.
Közben Logan is megérkezett. Fölszedte a földröl a lányt aki gyorsan kitépte magát a karjaiból. Szerencsére a fü puha volt és ezért nem nagyon ütötte meg magát. Másodszorra is nekiveselkedett a kötélnek. Szigorúan csak a kötelet nézte. Még egy hibát nem ejthet. Így se biztos hogy utoléri Scottot. Elért a kötél végéhez. Leugrott és minden erejét megfeszítve a srác után rohant. Hiába, túl sok idöt vesztett. Mit sem törödve a közeledö fiúval sietös léptekkel elindult az épület felé.

Felszaladt a szobájába, fölkapta az elsö ruhát ami a kezébe akadt és távozott a birtokról.

Több órás mászkálás után megbánta elhamarkodott ruhaválasztását. Miközben sétált az ég beborult és hidegre fordult az idö. Most már az idöjárást is gyülölte. Egyszer csak megpillantott egy helyes kis kávézót. Úgy döntött bemegy és iszik valamit. Egyenesen a pulthoz sétált és fölpattant egy székre. Egy hosszú hullámos szöke hajú férfi került elö a pult alól. Kék szeme ragyogott. Az állán apró kecskeszakállal büszkélkedett. Húszas éveiben járhatott.
-Mit adhatok?
-Egy forró csokit kérek.
-Nem hideg ez a szerelés?
-De. Nem véletlen kértem amit kértem.
-Van benne valami. Mindjárt hozom.
Amíg a forrócsokijára várt körülnézett a helyiségben. Barátságosnak találta. A falak vaj színüek voltak vörös mintákkal. Középen egy alacsony asztal volt. Körülötte kényelmesnek látszó drapp kanapé és fotelek. Az üres helyeken kerek asztalok körbevéve párnázott zöld székekkel. Az ablakokat szintén zöld függönyök takarták.
Tovább nem jutott a nézelödésben mert elétették a rendelését.
-Kössz- mondta.
-Szabad megkérdeznem miért nem húztál föl valami melegebb ruhát? Elhiszem hogy szeretitek mutogatni magatokat, de annyit nem ér, hogy betegek legyetek miatta.
-Tégy meg egy szívességet és ne általánosíts. Kissé sietösen távoztam otthonról és azt se néztem mit veszek föl. Az hogy pulcsit is hozzak magammal eszembe se jutott.
-És miért siettél el?
-Az legyen az én titkom- és beleivott a forrócsokiba.
-Legyen.
A lány gyorsan felhajtotta a maradék italt. Úgy döntött most már hazamegy.
-Mennyivel tartozom?
-A vendégem vagy.
Nem lesz mérges a fönököd?
-Nem- mosolygott a férfi. -Én vagyok a fönök.
-Biztos ne fizessek.
-Aha. Csak gyere el máskor is.
-Ha eltalálok ide akkor jövök. De most már megyek.
-Várj. Engedd meg hogy bemutatkozzak. A nevem David Prince.
-A szöke herceg- mosolygott a lány. -Én Melodie vagyok. Szia!
-Viszlát!
Ezzel távozott a kávézóból. Nagyon örült volna neki ha tudja merre van és merre kell elindulnia. De nem tudta, ezért ösztöneire bízva magát elindult valamerre. Hosszas bolyongás után egy elhagyott gyártelepen találta magát. Csak most tünt fel neki, hogy egy macska követi. Megállt és nézte a cicát. Nagy meglepetésére a cica nöni és változni kezdett. A következö pillanatban egy kék nö állt a macska helyén. Értetlenül nézett rá, majd értelmesen csak annyit tudott kinyögni:
-Ki vagy te?
A nevem Mystique. A testvériség vezére vagyok.
-Aha. És miért követsz?
-Azt szeretném ha beállnál hozzánk.
-Jó nekem ott ahol vagyok. És ez a meghívás nem túl meggyözö.
-Hm. Átláttál volna a tervemen. A csapatomat ismered. Ahogy hallottam Wandát különösen.
Wanda- gondolta. Aztán eszébe jutott még valami. "Átláttál volna a tervemen." Ez is csak egy csel? Túl szembetünö lenne. Nem lehet az. Vagy még is?
-Ha beállsz kiderítheted róla amit akarsz.
-Ahogy mondtad, ez is csak egy csel hogy magadhoz édesgess. Én kerestem fel a professzort.
-Mégsem bízol bennük. Nem vagy teljes csapattag és nem is leszel. Te nem illesz oda. Más vagy mint ök. Mi elfogadunk olyannak amilyen vagy. A lány elbizonytalanodott.
-De oda illek.
-Nem tudsz beilleszkedni- folytatta. -Ezért veszekszel velük folyton. Félsz, hogy átvernek és hátba támadnak. Nálunk ettöl nem kell félned. -Elég!-kiabálta és a nönek rontott.
Mystique-et nem érte váratlanul a támadás. (Számított arra is, hogy nem tudja meggyözni a lányt). Gyorsan félreugrott.
-Ha nem hozzánk tartozol akkor senkihez nem fogsz!
Ezzel összecsaptak. Mindketten jó harcosnak bizonyultak. De nem egyformán jónak. Melodie tapasztalatlanabb volt. Mégis elszántan és kitartóan harcolt. A sok támadás és védekezés mindkettöjüket kimerítette. Föleg, hogy olykor-olykor a levegöben csaptak össze és aki lassabban cselekedett a kemény földön találta magát. Mystique egy jól irányzott rúgással egy téglákat tartó állványnak taszította a lányt. Esés közben Melodie több tartólécet eltört. Túl kevés ideje maradt hogy az összeset arrébb navigálja ezért amit nem tudott azt igyekezett lelassítani. Nem sok sikerrel. Túl sok tégla zuhant felé. Eltemették a lányt. A kék nö elégedetten mosolygott. Varjúvá változott és károgva tovaszállt.

Logan az utcákat rótta a motorjával. Melodie-t kereste. Csak így lehetett megtalálni mert a celebró elöl elrejtette képessége. Már hosszú ideje bolyongott a városban de még halvány nyomát se találta. Aztán hirtelen megérezte a szagát. És egy másikat is.
-Mystique- morogta.
Hangjában gyülölet és félelem csengett. Nem félt a nötöl. Inkább féltett. Tudta, hogy Melodie-ra fáj a foga. felbögött a motor és a lehetö leggyorsabban elindult a szag után ami egyre csak erösödött. Elérte a gyártelepet. Lepattant a járgányáról és körülnézett. A porba látta a keresett személy lábnyomait. És Mystique-ét is. Tovább ment. A szeme megakadt egy leborult téglakupacon. Még halvány porfelhök gomolyogtak körülötte. Gyorsan odarohant és elkezdte arrébb dobálni a téglákat. Hamarosan rátalált a lányra. Ájultan feküdt fején egy nagy zúzott sebbel. Néhány tincse összetapadt a vértöl. Fölkapta a lányt és elindult vele a motorja felé. Maga elé ültette és elszáguldott az intézet felé. Negyed óra múlva behajtott a kapun. Most nem törödött sokat a szeretett jármüvel csak nekitámasztotta a falnak és berontott az épületbe. Rémült tekintetek szegezödtek a még mindig ájult lányra.
-Ez meg ki?- kérdezte Evan aki pár órája jött haza a nyaralásából. (Szülei úgy döntöttek, hogy nem a legnagyobb tömegbe mennek pihenni, inkább kikéretik 1 hétre az iskolából a fiukat).

-Majd késöbb- ezzel Logan továbbviharzott.

Melodie elött halvány, elmosódott képek jelentek meg, majd körvonaluk egyre erösödött. Körülnézett. Nem volt ismerös a hely, de hallotta Logan és a professzor hangját, ez némiképp megnyugtatta. Mikor felült a beszélgetök felé fordultak és lassan elindultak felé.
-Jól vagy kölyök?-kérdezte Logan.
-Voltam már jobban is és nem vagyok kölyök.
-Mi történt?-érdeklödött a professzor.
-Mystique.
-Ezt mi is tudjuk, mit akart töled?-most megint Logan kérdezett.
-Hogy álljak be hozzá. De nekem jó itt- a részleteket nem akarta elmesélni, hogy miért verekedtek össze.
-És erre rád támadott? Ez nem jellemzö rá. Az se, hogy kerek perec elmondja ezt neked.
-Háááát, nem egészen így volt.
-Akkor?
-Igazából én támadtam rá-mondta lassan és halkan.
Kissé meglepödten néztek rá.
-Miért?-kérdezte a professzor.
-Mert igaza volt. Olyanokat mondott amik igazak voltak de féltem beismerni. És nem akartam, hogy úgy legyen, de nem tehetek róla.
-Miben volt igaza?
-Mindenben!
-Vagyis? Miért kell mindent harapófogóval kiszedni belöled? Csak segíteni akarunk.
-Épp ez az!
Fölállt és kirontott a szobából. Nem akarta bevallani nekik, hogy még mindig nem bízik meg bennük teljesen. Lehet, hogy a professzor tudja, csak nem akar ráeröltetni semmit. Ettöl még nagyobb büntudata lett. Fölment a szobájába és kiült az erkélyre.