Rheia rémülten nézett végig a tomboló közönségen. Gyorsan hátra arcot vágott és vissza akart futni a függöny mögé, de tervét meghiúsították.
-Megőrültél? - sziszegte a fülébe Susan.
-Ha ezzel meg lehet magyarázni ezt a helyzetet akkor igen.
-Nem bonyolult.
-Akkor miért csak mutánsok vannak itt?
-Csak annyit mondtam, hogy nem bonyolult. Azt nem, hogy nem veszélyes.
A lány teljesen elsápadt. Susan megragadta a karjánál fogva és arrébb vonszolta. A talajjal együtt elkezdtek emelkedni. Rheia körbenézett, csak az a kis rész emelkedett amin álltak. Megálltak. Nagyjából 20 méter magasan lehettek. Azon a kis részen kívül amin álltak csak néhány vastag faléc volt a magasba. A gerendák között kötelek lógtak. Pár méterrel lejjebb értek de a földtől azok is messze voltak. Mielőtt a lány megkérdezhette volna mit kell csinálniuk egy kisebb csapat, roppant éhesnek tűnő jaguárt vélt felfedezni a túloldalon. -Mit csináljunk ezekkel? - kérdezte rettegve.
-Meg kell ölni őket - mondta Amara.
-De ezek állatok!
-Csak klónok te szerencsétlen. Arra jók hogy öljenek. Mi van veled ma? - tartotta a rövid felvilágosítóórát Kate.
A nagymacskák egyre közeledtek. Szemük vérben forgott. Szinte egyszerre támadtak a lányokra. Abban a pillanatban az alattuk lévő színpadon lángok csaptak fel. Mindenki elugrott a rájuk rontó jaguárok elől. Többen megragadtak egy-egy kötelet és átlendültek egy gerendára. Rheia egyre idegesebb lett amikor látta, hogy lángokban áll a színpad.
-Feltett szándékuk kinyírni minket?
-Ne rinyálj már annyit! - kiáltott neki Jubes.
Kitty felé száguldott egy nagymacska. A lány anyagtalanná vált. A jaguár átesett rajta és pont két gerenda közé érkezett. Rheia hatalmas szemekkel bámulta a mélybe zuhanó állatot. A közönség ujjongott. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy Susan egy kötélen himbálózva elsuhan mellette és arrébb rúg egy támadni készülő fenevadat.
-Figyeljél már! Az életeddel játszol! - kiáltotta oda neki a lány majd megfagyasztott egy nagymacskát és lerúgta a gerendáról.
Rahne érkezett melléjük. Karja csúnyán vérzett. Lihegve nekitántorodott Susannak.
-Gyógyítsd meg! - mondta gyorsan a lány Rheiának.
Rheia gondolkodás nélkül cselekedett. Rahne megköszönte a segítséget majd tovább állt. Valaki sikított egyet. A két lány rögtön odanézett. A kötél amin Jubes lógott meggyulladt. A lány nem tudott hova menekülni mert körbe vették a jaguárok. Ha átmászik valamelyik gerendára kimondja a saját halálos ítéletét. De ha a kötélen marad akkor is. Kétségbe esetten mászott fölfelé. A forró lángok így is egyre csak közeledtek. Már majdnem elérte a kötél végét ahonnan már nincs kiút, amikor valaki füttyentett egyet és a jaguárok elrohantak. Gyorsan leugrott az egyik gerendára és sóhajtott egyet.
Mikor végre elintézték az utolsó vadállatot is a közönség ismétlést kért. Mivel a drága közönség az első újabb csapat jaguár érkezett.
-Ezt nem teheti! - kiáltott dühösen Suzan. -Ez már túl sok! A lányok már nagyon fáradtak voltak, de nem volt más választásuk. Harcolniuk kellett.

Hűvös szél süvített végig a tájon. Esőcseppek hada áztatta a talajt. A kis tisztás közepén egy furcsa lény feküdt. Félig ember félig valami macskaféle. Sártól összetapadt szőréről kis patakokban csurgott a véres víz. Tehetetlenül feküdt a földön. Nem volt ereje felállni. Farkával idegesen kopogott. Minden koppanás után reménykedve fülelt várva, hogy valaki arra járjon. Valaki aki nem bántja. Valaki aki nem olyan mint azok akik ezt tették vele. Az arcán csordogáló könnycseppek egybeolvadtak az esővel.
Eddig soha nem találkozott az emberek ellenséges oldalával. A faluban ahol felnőtt mindenki kedves volt és senki nem bántotta a másikat. Őt is elfogadták, pedig igencsak különbözött a többiektől. Ennél fogva vakon bízott mindenkiben. Őszintén hitte, hogy egy gyönyörű világban él. Egészen a mai napig. Még mindig tisztán látta azok arcát akik rátámadtak. Pusztán azért mert ehhez volt kedvük. Annyira ledöbbent, hogy még védekezni is elfelejtett. Az első néhány ütés után viszont úgy döntött jobb ha elfut. Ám támadóinak ez nem tetszett, úgyhogy utána rohantak. Miután megunták a vele való játszadozást sorsára hagyták. Most itt fekszik tehetetlenül.
Egy villám szelte ketté az eget és tőle nem messze ért földet. A vakító villanást fülsértően hangos dörgés követte. A fák közül egy kis kövérkés alak lépett elő. Őt egy nagyobb szerzet követte. Lassan közeledtek felé. A lány nem bírta tovább. Az ismeretlen arcát már csak elmosódva látta. Nem érdekelte, hogy ki az aki rátalált. Lesz ami lesz - gondolta majd elájult.

Mira össze-vissza repkedett a színfalak mögött. Nem tudta, hogy miért tart ennyire sokáig a produkció. A nagy röpködés közepette nekiütközött valaminek. Illetve valakinek. A lányt drapp színű szőrzet borította. Macska szerű fülei és farka vége szürke volt. Fehér haja a válláig ért. Valószínűtlenül kék macskaszemei vidáman csillogtak. Ahogy mosolygott kivillantak hegyes szemfogai.
-Szia! A nevem Lia - mutatkozott be mosolyogva.