Kate rémülten kezdett el hátrálni. Segélykérően nézett társaira, akik szintén megrökönyödve figyelték Rheia viselkedését, aki vérszomjasan közeledett Kate felé.
- Képes lennél bántani? - kérdezte nyöszörögve tõle Kate.
Rheia egy pillanatra, mintha magához tért volna. Körbenézet társain, majd szórakozottan, egy "bú" -t süvített Kate felé. A lány abban a pillanatban torkaszakadtából sikítani kezdett, Rheia pedig egy hatalmas ütést érzett a fején, és minden elsötétült előtte.
Rheia kezdett magához térni. Másnaposnak érezte magát. Egy kis helységben feküdt, valószínûleg egy ruhásszekrény aljában, mivel tucatnyi színes gönc nehezítette az amúgy is sötét kilátást. Morcosan tápászkodott fel. Mikor koncentrálni próbált, hogy lásson is valamit a félhomályban, hirtelen valami fényes, ciripelõ dolog suhant el elõtte. Rémülten kezdett el hátrálni.
- Van itt valaki? - kérdezte nagyot nyelve.
A távolodó zizegés "megállt", majd Rheia felé vette az irányt. Rövidesen egy apró termetû lány állt előtte. De nem volt szokványos kinézete: hatalmas lila szemei vidáman csillogtak huncut arcán. Egész termeténél hosszabb haja, hamvasszõke volt, szinte már fehér. Fülei hegyesek voltak, mintha csak Kurt rokona lett volna. Szaggatott, csillogó ruhája hátán négy pár átlátszó szárnyacska csapdosott szorgalmasan, így a levegőben tartva a lányt. Egyedül bõre színe stimmelt.
- Szia! - köszönt udvariasan, visítóan éles hangon.
Rheia emiatt úgy érezte, hogy menten elszakad a dobhártyája.
- Szia. Mond csak, hol vagyok?
- Olivander Munkáscirkusz. - válaszolt vidáman a lány, majd jobban szemügyre vette Rheiát.
Hosszas csodálkozás után éles hangján ismét megszólalt:
- Te ki vagy? - hatalmas szemeivel Rheia minden porcikáján végigfutott.
- Rheia... És te? Miféle lény vagy?
- Mira. - mosolygott a lány.
Ekkor villant csak ki hatalmas fogszabályzója, mely szinte nagyobb volt egész szájánál. Bár mikor nem mosolygott, észre sem lehetett venni. Ennek ellenére kicsit sem rontott fényes megjelenésén. Sőt, kimondottan jól állt neki.
- Mutáns vagyok. És te is. - mutatott tudálékosan Rheiára.
- Honnan tudod? - hunyorított Rheia.
- Olivander Munkáscirkuszában csak mutánsok vannak. - mosolygott ismét Mira - Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Miért fekszel Puppy almában? - kérdezte komoly érdeklődéssel a repülõ mutáns.
- Ki az a Puppy? - kérdezte Rheia, mire Mira a háta mögé bökött fejével.
Rheia lassan megfordult. Ekkor látta csak, hogy az általa elképzelt kis állat, valójában mi is. Puppy nem volt más, mint egy túlméretezett kutya - sárkány ötvözet. Azonnal Dragon jutott róla eszébe. Ahogy visszagondolt Mira szavaira, eszébe jutott, hogy a kutya ürülékében fekszik. Undorodva pattant fel helyérõl.
- Gusztustalan. - nézett végig magán.
Furcsállta, hogy egy mutáns kutya alma miért pont egy túlméretezett ruhásszekrény legalján fekszik. És hogy ő miért is feküdt ott.
- Mond csak, Mira. Hogy kerültem én ide?
- Azt én is szeretném tudni. A csapatod már keres. Jobb lesz, ha nem várattatod meg őket. Nemsokára ti következtek és még át is kéne öltöznöd.
- Mi következünk... ? - motyogta Rheia.
- Láttalak tegnap, és egész ügyes voltál. - kacsintott rá kuncogva Mira - Most pedig siess, mert elkésel.
Rheiának nem kellett kétszer mondani. Reménykedett benne, hogy a csapata barátaiból fog állni. Teljesen össze volt zavarodva, csak régi arcokat akart látni, hogy elmagyarázzák, mi történt vele. Mira után a szekrény ajtajához döcögött, majd amint kilépett rajta, meglátta Susant, Kittyt, Katet, Rahnet, Amarát és Jubest. Mindannyian zoknikból és szaggatott ruhadarabokból összetákolt elefántjelmezben virítottak. Ismét megrökönyödött, és csak tátott szájjal figyelte társai készülődését. Susan vette észre először. Oda is sietett hozzá.
- Hol a fenében voltál? Azt hittem hamarabb át tudsz öltözni. - nézett végig Rheia szutykos öltözékén - Nah, ne tátsd a szád, hanem mozogj! Mindjárt mi következünk.
Rheia ennek ellenére továbbra sem mozdult. Mindenre gondolt, csak arra nem, hogy saját társai éppúgy természetesnek veszik ezt a különleges helyzetet, mint Mira. Annyi mindent szeretett volna kérdezni Susantól, de valahogy alig akart kijönni valami hang a torkán. Végül egy elég bugyutának tűnő kérdést nyögött ki:
- Mi a fenét keresünk itt?
- He-he. Nagyon vicces. - gúnyolódott Susan - Elhiszem, hogy fájt Logan ütése, de már ezerszer bocsánatot kért tőled.
- Bocsánatot kért tőlem? Logan?
- Azt ne mond, hogy nem emlékszel rá!
- Nem igazán. - vallotta be Rheia - De még mindig nem mondtad el, hogy mit is csinálunk mi itt. És hol vannak a többiek? Mik ezek a furcsa lények?
Susan arcán komoly aggódás ült ki. Hirtelen moraj hallatszott a Kittyék mögötti függönyhalmaz mögül.
- O ó. Mi jövünk. - mondta Susan, majd a többiekkel kiráncigálta Rheiát a függönyök mögötti színpadra...