Kate szomorúan mesélte alvajárását Adamnek. Minden részletet elmondott a fiúnak, remélve, hogy így majd végre hinni fog neki és megbocsát.
- Teljesen magamon kívül voltam, nem tudtam irányítani a testem. Ha a tudatomnál lettem volna, akkor mindez nem történik meg! - magyarázott könnyes szemekkel.
Adam elkerekedett szemekkel nézett maga elé. Kezdte megérteni Kate éjszakáját. Ahogy jobban belegondolt, lehet ő is ilyen hülyeségeket csinált volna.
- Hiszel nekem? - kérdezte reménykedve Kate - A világ semmi kincséért nem kezdtem volna ki Logannel.
- Azt hiszem igazad van. - vakarta bizonytalanul fejét Adam - Tényleg nem tehetsz róla. - mosolygott rá a srác.
Kate nem akart hinni a fülének, nem akarta elhinni, hogy Adam tényleg megbocsátott neki. Vigyorogva ugrott a srác nyakába, aminek köszönhetõen mindketten a füvön terültek ki. Nevetve hemperegtek a dús fûben küzdve a másik ellen. Hirtelen Adam megrántotta Katet, majd megcsókolta. A lány kissé megszeppent a dolgon, majd hirtelen ellökte magától a srácot.
- Mi a baj? - kérdezte a srác, aki persze nem értette a lány reakcióját.
Egy pillanatra az is megfordult a fejében, hogy hiba volt neki megbocsátani. De amilyen hamar jött, olyan hamar el is hessegette a gonosz gondolatot.
- *Kate!* - szólt Katehez egy hang, amit Adam értelmetlen arckifejezéséből ítélve, csak õ hallhatott - *Kate! Mindjárt ott vagyunk. Tartsatok ki!*
- Mi? - nyöszörögte Kate a homlokához kapva - Valakik felénk tartanak...
- Te jó ég! - pattant fel Adam - Biztos a katonák!
- Nem hiszem... - gondolkozott el Kate, majd hirtelen mosolyogva döbbent rá a magyarázatra - Ó, de buta vagyok! Hisz ez Jean volt! Biztos elmenekültek a katonák elöl és most felénk tartanak.
- Na, persze. - szisszent fel Adam - Jean majd pont veled fog telepatikus kapcsolatot létesíteni.
Ekkor a közeli fák mögül egy kocsi hangja hallatszott, ami megállt, majd ajtócsapás hallatszott. Adam reflex szerûen rántotta magához Katet. Karjaival gondosan átfonta a lány testét, nehogy baja essen. Kikerekedett szemekkel néztek mindketten a fák mögötti bokrok fele, ahonnan lépések zaja hallatszott. A két mutáns lélegzete és szívverése is elállt, mikor a bokrok ágait egy kéz széthúzta. Kate sikítva bújt el Adam válla mögött, de erre semmi oka nem volt. Hisz a félelmetes valaki Jean volt. A lány szemei felcsillantak, mikor meglátta a két rémült mutánst.
- Végre megvagytok! - mosolygott rájuk.
Kate és Adam úgy érezte, mintha egy sziklát gördítettek volna le a szívükről. Köpni-nyelni nem tudtak a meglepettségtől és a megnyugvástól.
- Jean, ígérd meg, hogy többet nem hozol frászt ránk! - lihegte Adam, majd Kattel hozzásétáltak.
- Ó, elnézést. - takarta el száját kezével Jean - Viszont jobb lenne, ha sietnétek, a többieket is meg kell még találjuk. Már ha vannak többiek...
- Micsoda??? - visította kórusban Adam ás Kate.
- Gondolom ti is észre vettétek, hogy az egész intézetet ellepték a katonák. - magyarázta Jean, közben a bokrok és fák tömegében vezette két társát - A professzor és Logan megpróbálta fenntartani őket.
- És mi történt?
- Fogalmam sincs. A professzor azt mondta, hogy Scottal keressük meg a tanulókat. Majd õk elintézik a katonákat. Scottal azonnal kocsiba ültünk, és feltűnésmentesen elszivárogtunk.
- A katonák miért törtek az intézetre? - kérdezte érdeklődve Adam.
- Nem tudom. Mondom, azonnal eljöttünk. - kapálózott idegesen Jean.
Rövidesen egy útra értek ki, ahol Scott várta õket kocsijával. Mindhárman beültek mellé, majd ismét útnak indultak.
- És most hova megyünk? - bukkant elő Adam kócos feje Jean és Scott között - Visszamegyünk az intézetbe?
- Megőrültél? - kiabált Scott ingerülten - Nem leszek öngyilkos!
Scott e mondata hallatán Adamben és Kateben megfagyott a vér. Azonnal látták, hogy Jean miért nem mondott semmit az intézetről. Kezdtek megbarátkozni a gondolattal, hogy a professzor és Logan a katonák rabjai lettek.
- Elismerem, Logan nem a szívem csücske, de azért ezt mégsem kívántam volna neki. - rázta fejét Adam.
- Hagyjátok abba! - kiáltotta el magát Jean, majd gyilkos pillantást vetett mindkét fiúra - A professzornak és Logannek kutya baja sincs! - szavait síri csend követte - Legalábbis remélem...
Nem mertek egymáshoz szólni. Kate magába roskadva emésztette a smárolós sztoriját. Annak ellenére aggasztotta a dolog, hogy Adam megbocsátott neki. Adam szintén csak értelmetlenül bambult maga elé. Folyamatosan az járt a fejében, hogy mi lehet az intézetben. Most érezte elõször igazán, hogy az intézet az otthona. Jean morcosan könyökölt a kocsi ablakán, Scott pedig idegesen vezetett. A város minden utcájában végigmentek, hátha valakire rátalálnak.
- Már minden utcát átnéztünk, senki sincs itt... - nyafogott Kate unottan.
- Nem Kate, nem! - válaszolt határozottan Scott - Gondolj bele, mi lenne ha most te kószálnál odakint ebben a vak sötétben? - kezdte el szent beszédét Scott.
Kate undorodó képet vágva csatlakozott Jean ablaktámasztásához. Unottan nézett ki az ablakon a vak sötétségbe. Hirtelen két szempár tûnt elő a semmiből és mélyen Kate szemébe nézett. A lány hatalmasat sikítva ugrott Adam ölébe. Scott azonnal a fékre lépett. Mivel nem haladtak valami gyorsan, így nem nagyon érződött a hirtelen megállás. Azonnal kipattant a kocsiból. Nagyon ideges volt. El sem merte képzelni, hogy mit fog csinálni Kate-el, ha a kezei közé kerül a lány. Füstölgő fejjel Kate ajtaja felé vette az irányt. Már nyitotta volna az ajtót, mikor egy szempár ereszkedett le elé. Scott az ijedtségtől azonnal hátrálni kezdett, majd az addigra szintén kiszállt Jeanben megbotolva a földre huppant magával sodorva az utca összes szemetét.
- Ilyen ijesztő lennék? Pedig azt hittem, hogy sötétben mindenki szebb. Úgy látszik ez rám nem érvényes. - mondta a szempár tulajdonosa, aki egy háztetőről lógott fejjel lefele.
- Kurt! - ismerte fel Jean - De jó, hogy te is megvagy! Többieket nem láttad?
- Háát... Ami azt illeti láttam Rheiát... - húzta az orrát Kurt, majd lemászott a tetőről.
- És? Most hol van?
- Nem hiszem, hogy örülni fogtok... - próbálta kerülni a témát Kurt, de Jean gyilkos pillantása láttán megmondta az igazat - Magnetóéknál.
- Micsoda??? - szeppent meg Jean.
- Nem is lenne akkora baj... - mondta Scott még mindig a földről egy újsággal a kezében - ... hogyha ezt a jó kis katasztrófát nem egy vonat véletlenszerû kisiklása okozta volna. Mert ugye fémből van...