Kitty és Kate egymás szavába vágva mesélték a történteket, a fiúk ezt tátott szájjal figyelték.
- És akkor megfogtam, jó erősen megmarkoltam a felsőjét, és tiszta erőmből a falhoz vágtam! - dicsekedett Kitty.
- Na, persze! - legyintett Bobby - Ugye nem gondoltad komolyan, hogy bevesszük ezt?
- Miért? Olyan hihetetlen, hogy valaki erősebb, mint te? - gúnyolódott Kitty - Te biztos visítva futottál volna el.
- Várjunk csak! - csillant fel Ray szeme, mintha Kittyt pártolná - Magad ellen küzdöttél? Akkor még a professzor is ügyesebben harcolt volna. - vigyorgott, mire mindenki a hasát fogva dõlt a nevetéstõl.
- Nagyon vicces! - morgott Kitty, majd sértődötten felrohant a szobájába.
- Most felrohan, és a rózsaszín szívecskés párnájába kisírja szerelmi bánatait. - mondta hangosan Ray, hogy Kitty is hallja - Aztán egy naplóban több oldal hosszan leírja érzéseit.
A fiúk dőltek a röhögéstõl. Csak Kate és Susan néztek egymásra laposan. Vadóc csak morcosa, lábait felhúzva ült egy fotelben.
- Befejezhetnétek! - szólt rájuk Kate - Nem hiszem, hogy jól esett neki mindez.
- Mégis miről beszélsz? - tette az ártatlant Bobby, közben alig bírta visszafojtani röhögését - Mi csak az igazságot mondtuk el. Azt ne mondjátok, hogy szerintetek komplett az a csaj!
- Nem értem mi bajotok van vele. - rázta a fejét Susan - Ugyanolyan lány, mint mindenki más.
- Nem, ez nem igaz. Olyan nincs még egy, mint te... - vigyorgott Susan képébe Bobby.
- Tartoztok neki egy bocsánatkéréssel! - sziszegett szigorúan a lány, mire Bobby képérõl lefagyott a mosoly, és kérdõen a fiúkra nézett. Mindenki egymásra nézett, majd meghúzta a vállát.
- Tűnés! - mutatott Kitty szobája felé szigorúan Kate.
Bobby lassan hátrálni kezdett, majd intett a többieknek, hogy jobb lesz, ha lelépnek.
- Hova, hova olyan sietõsen? - tette keresztbe karjait Kate - Tudtommal a másik irányba van a szobája.
- Mi csak... - dadogott Roberto - Megnézzük, hogy véletlenül nem-e vagyunk odakint...
Sietősre váltották a hátrálást, majd megfordultak, és rohanásnak eredtek. Mielõtt kiértek volna a szobából, több száz Jamievel találták szemben magukat.
- Mi a fenét csinálsz? - háborodott fel Ray - Engedj már ki minket! Ezek elevenen nyúznak meg!
- Megérdemelnétek! - mondta vicsorítva Jamie.
A menekülő társaság teljesen ledöbbent Jamie viselkedésén. Nem tudták elképzelni, hogy tényleg átpártolt a lányok oldalára. Lesütött tekintettel vonszolták magukat engedelmeskedve, közben gyilkos pillantásokat vetettek a lányokra, Jamiere és másolataira.
Eközben a professzor Rheiával beszélgetett.
- Szóval miből is gondolod, hogy miattad kettőződött meg szinte mindenki? - kérdezte nyugodtan a professzor, közben ujjait egymásnak támasztotta.
- Már mondtam. - háborodott fel Rheia, majd a professzor szúrós tekintetét látva jobbnak gondolta, ha még egyszer elmondja - Azt furcsálltam, hogy Vadóc mikor Vadóc másolata megsérült, azonnal megsemmisült. Kis fény kíséretében, mintha szétesett volna, és semmi sem maradt utána. Mintha én szüntettem volna meg egy olyan tárgyat, amit energiából hoztam létre.
- Máskor is történt veled ilyesmi?
- Nem nagyon emlékszem rá. - vakargatta a fejét a lány - Bár mintha egyszer egy szappant megkettőztem volna, mikor a zuhany alatt énekeltem. - vágott savanyú képet.
A professzor hallgatott egy ideig, majd mosolyogva Rheiára nézett.
- Azt hiszem, tudom mi a probléma.