- Nem professzor, nem! – ordította Jean – Adammel foglalkozni kellene, mert nem bírja uralni az erejét! Halálra rémít minket!
- Igaza van Jeannek! – állandóan ijesztget minket! - társult Kitty.
- Pontosan! – értett egyet vele Kurt.
- Lehet, hogy igazatok van – vallotta be a professzor -, de hát nem tehet róla, és most itt van Apokalipszis és…
- Nem professzor, nem! Adammel most kell foglalkozni! – Jean nem engedte, hogy a professzor tovább mondja a semmit sokáig.
- Jean, nyugodj le, ennek így semmi értelme. – nyugtatgatta Scott a feldühödött lányt – Teljesen egyetértek veled, de most tényleg Apokalipszissel kellene foglalkozni.
Jean idegesen Scottra nézett, mintha a fiú elárulta volna. Sírva felrohant a szobájába, Scott utána.
- Nos, nem akarom tovább rontani a hangulatot, de akkor is valamit tenni kellene Apokalipszis ellen. – mondta a professzor és elindult Cerebro fele.
- Nekem sok ez egy napra. – mondta Vadóc karikás szemekkel – Mentem a szobámba. És nem merészeljetek zavarni!
- Főzök teát. – mondta Amara, és összedörzsölte a tenyereit – Ki kér még!
- Megyek segíteni. – ajánlkozott fel Kitty.
- Nekünk is csinálhattok. – mondta Kurt – A nappaliban leszünk.
Amaráék igaz morogva, de elindultak a konyhába. Elegük volt abból, hogy a fiúk semmiben sem segítenek. Kitty ment be először. Levett egy edényt, amiben odatett vizet főni. Amara a teásdobozt kotorászta elő, de leverte és az összes filter szétszóródott a földön. Lehajolt, hogy kikotorássza a szekrény alá becsúszottakat. Mikor lehajolt, eszméletlen sikításba kezdett. Torkaszakadtából sikított. Kapkodva feltápászkodott és felállt egy székre.
- Mi történt Amara? Megkergültéáááá! – Kitty amint meglátta, hogy mitől ijedt meg Amara, ő is felugrott a lány mellé.
Egerek cikáztak a földön. A két lány reszketve kapaszkodott egymásba. Rettenetesen féltek az egerektől. A fiúk felkészülve a legrosszabbakra, berontottak a konyhában, de csak a széken ácsorgó lányokat látták.
- Nektek meg mi bajotok? – ordította túl a sikításukat Bobby.
A lányok nem válaszoltak, hanem tovább sikítottak. Tabitha legyintett egyet a lányok felé, de mikor ő is meglátta az egereket, felugrott az asztalra és társult a kórushoz.
- Ti teljesen megbuggyantatok? – Kurt nem tudta elképzelni, hogy mitől retteghetnek ennyire a lányok. A szeme lassan a kis egerekre tévedt – Ja, hogy ezektől a kis bolháktól? – vigyorgott a lányokra, majd kiment.
- Ment… mentsetek meg minket! – sikította Kitty, de fiúk nem hallgattak a lányra és kimentek.
Scott és Jean is berohantak a sikításra.
- Mi… mi… mi történt? Hogy történt? Miért történt? – kérdezte össze-vissza Scott és közben esztelenül keresgélte az ellenséget.
- Ott! – visította Tabitha és a földön cikázó ártatlan egerekre mutatott.
- Ugye nem gondoljátok komolyan? – nevetett rajtuk Jean, majd közelebb lépett az egerekhez, hogy megmutassa nincs miért félni tőlük. Az egyik kis rágcsáló súrolta a lábát. Ekkor Jean felsikkantott és Scott mellé ugrott. Kittyék pedig gonoszul röhögtek rajta. Erre Jean bepipult és idegesen telekinetikusan felemelte az egereket és kivágta őket az ablakon.
- Nem félek tőlük! – morgott oda a lányokhoz és kiviharzott a konyhából.
Kittyék csak néztek nagy boci szemekkel Scottra jelezve, hogy ők nem akarták megbántani a lányt.
- Ma egész nap ilyen volt. – nyugtatta meg őket Scott – Nem kell vele foglalkozni. Biztos rossz napja volt.
A lányok még tátották a szájukat egy ideig majd folytatták a teafőzést. A professzor még az este folyamán beszélt a gyerekekkel Apokalipszisről. Nagyon unták a hegyi beszédet. Éjfélkor értek fel a szobájukba és hullafáradtan tették el magukat másnapra.