A következő pillanatban Adam már vérfarkas alakjában állt Jean előtt. A lány a rémülettől mozdulni sem bírt. A szíve hevesen dobogott. Amikor a farkas rá akart támadni telekinetikusan arrébb lökte majd elszaladt. Úgy döntött az a legjobb ha szól a professzornak. Gyorsan bepattant a kocsijába és elindult az intézet felé. Ekkor eszébe jutott, hogy egy vérfarkast mégse hagyhat szabadon kószálni. Füttyentett egyet remélve, hogy erre oda megy hozzá Adam. Nem sokára egy sötét folt rohant a kocsi felé. Jean elindult, de csak olyan sebességgel, hogy ne hagyja el a farkast. Amikor az intézethez ért kicsit begyorsított, hogy legyen ideje kiszállni a kocsiból. Gyorsan berohant az intézetbe. Az egyik folyosón összefutott a professzorral. Rémülten hátrafordult és a levegőbe emelte Adamet.
-Á, Jean, de jó, hogy jössz. Nagyon fontos... -meglátta a lebegő vérfarkast. -Ez, hogy kerül ide?
-Ő Adam. Muszáj volt ide hoznom, nem hagyhattam, hogy az iskola környékén mászkáljon és megtámadja a diákokat.
-Jól tetted. Már csak azt kéne kitalálni, hogy mit csináljunk vele.
Logan fütyörészve sétálgatott a folyosón. Egy picit ő is ledöbbent a farkas láttán.
-Logan, megköszönném, ha lefognád.
-Azt ott? -mutatott a farkasra. -A végén még én is bolhás leszek.
Vonakodva Adam mögé ment és lefogta. A vérfarkas majdnem megharapta, de szerencsére elvétette.
-Jean, légy szives menj vissza és szólj mindenkinek, hogy azonnal jöjjenek haza.
-De Adam nem lehet ekkora probléma.
-Nem róla van szó. Nagyon komoly az ügy.
Jean nem tudta miről beszél a professzor, de jobbank látta ha elindul.

-Már nagyon rég óta el ment. Szerintetek valami baja esett?-aggódott Kitty.
-Nem tudom-mondta Amara.
-Majd én megyek és megnézem-mondta Kate.
-De vigyázz!-mondta Kitty.
Kate lassan elindult arra amerre Jean távozott. Már kiért az iskola elé, de ott sem talált semmi érdekeset. Forsult volna vissza amikor egy kocsi húzott el a suli előtt. Jean kocsija. És a nyomában egy kutya féleség rohant. Álmában sem jutott eszébe, hogy egy vérfarkas lehet. Úgy döntött visszamegy helyzetjelentést tenni.
-Miért ment volna el?-értetlenkedett Amara.
-Kutya.. kutya..-gondolkozott Kitty. -Miért üldözné egy kutya. Hacsak nem egy farkas. Vagy ami rosszabb. Egy vérfarkas!
-Vérfarkasok nem léteznek, ahogy vámpírok sem-mondta Rheia.
-Már mér ne léteznének?
-Ezzel csak a népet rémítgetik. Csinálnak velük egy horrorfilmet és jól megszedik magukat.
-De igen is léteznek!
-Ja, persze.. -ezzel elment.
Mielőtt látótávolságon kívül ért volna megjelent Jean.
-Haza kell mennünk, gyorsan. Szóljatok a fiúknak!
-Miért? Megint mi történt?-kérdezte unottan Rheia.
-Nem tudom pontosan, de valami nagy baj lehet.
Ekkor visszaértek a lányok a fiúk kíséretében. Mindenki gyorsan bepattant egy kocsiba (Scott is kocsival ment) és már száguldottak is haza. Mindenkit foglalkoztatott az a kérdés, hogy miért kellett otthagyni a bált.
Amikor hazaértek, mindenki kipattant a kocsiból és elindult a professzor dolgozószobája felé. A professzor sóhajtott egyet majd bekapcsolta a tv-t.
-Néhány kutató emgint felfedezett egy fura energiaburkot mint néhány hónappal ezelőtt. -A professzor lehalkította a tv-t. Ennyiből mindenki tudta, hogy baj van.
-Igen, úgy tűnik Apokalipszis nem illúzió volt. Tényleg visszatért.
Mindenki rémülten nézett maga elé. Még úgy emlékeztek arra a napra mintha tegnap történt volna. Csak Kate és Rheia nem értették, hogy miről van szó. Amikor a professzor elmagyarázta nekik ők is megijedtek.
-Mi van Adam-mel?-jutott eszébe Jean-nek.
-Jól van.
-És vérfarkas marad?
-Nem, igazából az se volt.
-De láttam a harapást rajta és, hogy..
-Nem tudta irányítani a képességét és az ellene fordult. Minden csak illúzió volt mégha teljesen valóságosnak is tűnt.
-De én miért láttam?
-Talán a képességed miatt. De most ideje visszatérnünk Apokalipszisre.