Adam szemeit lesütve ácsorgott a professzor mögött. Nem mert a többiekre nézni, nehogy képessége miatt félelmet keltsen bárkiben is.
- *Ne félj tőlük, sem magadtól!* - bíztatta a professzor telepatikusan a fiút.
- *Nem szeretném már a legelső alkalommal halálra rémíteni őket.* - válaszolt neki Adam.
- *Gyere! Nem harapunk!* - bíztatta, most már egy női hang.
Adam hirtelen felnézett. Egyből Jeant pillantotta meg. Mélyen a szemébe nézett, de a lány tovább mosolygott rá.
- *Hogy, hogy nem ijed meg tőlem?*
- Ez maradjon az én titkom. – Jean most már hangosan beszélt hozzá.
- Köszöntünk az X intézetben! – dőlt Adam vállára Kitty – Nem kell ennyire félni, nem harapunk!
A fiú Kittyre nézett. A lány lába földbe gyökerezett, pupillái kitágultak és teste minden porcikája remegésbe kezdett. Sikítva rohant Logan háta mögé.
- Mit csinálsz törpe?! Hagyj engem békén! – morogta idegesen a férfi.
- Pánik félelmet keltett Kittyben. – magyarázta a professzor.
- Tudatalattiban Kittyt azzal rémisztgette, amitől a legjobban fél… - Kurt misztikusan elkezdett Logan előtt sétálni és hadonászni a kezeivel remélve, hogy férfit megrémíti.
- Ez nem vicces Kurt! – szólt rá Jean – Adamnek tényleg ez a képessége és ezzel nem lehet csak úgy viccelődni.
- Látom, csak Jean értette meg, hogy mennyire komoly a képessége. – jelentette ki a professzor – Megkérhetnélek, hogy a mai napot töltsd vele és mutasd be neki az intézetet?
- Természetesen. – Jean ránézett a fiúra és eszméletlen félelmet látott rajta – Persze, ha mást szeretnél…
Ekkor jelent meg Vadóc. Morcosan csörtetett végig mellettük. Adam előtt megállt, és „udvariasan” megkérdezte:
- Ezt meg mi szél hozta?
- Á! Téged kerestünk! – ragyogott fel Jean szeme – Bemutatom Adamet. Adam, ő Vadóc. Szépen végigvezeted az új tagot az intézeten és türelmes leszel hozzá. – odahajolt Adamhez és súgott neki valamit – Csak vigyázz, ne érj hozzá, mert akkor te is megtudod, hogy mi az a félelem.
Vadóc morogva, szitkozódva megragadta Adam kezét és őrülten elkezdte cibálni körbe az intézetben.
- Ez a szobád! – Vadóc idegesen továbbcibálta a fiút – Ez a nappali, az meg a konyha. Ha a mellékhelységet keresed, akkor arra menj. Asszem ennyi.
- Mindig ilyen goromba vagy?
- Te is kezded? Tehetsz nekem egy szívességet! – fenyegetőzött Vadóc.
- Miért nem érhetsz hozzá senkihez sem? – tette fel villámgyorsan a kérdést Adam.
Vadóc nagyot nyelt.
- Nem hinném, hogy bármi közöd is lenne hozzá.
- Elnézést, ha belegázoltam a lelki világodba, de ahogy elnéztelek, hasonló cipőben jársz, mint én. – tért a lényegre Adam.
- Fogalmam sincs, mire gondolsz.
- Arra, hogy te is úgy viszonyulsz másokhoz, mint én. Nem engedsz senkit sem közel magadhoz.
Vadóc úgy érzete, mintha a fiú a gondolatait olvasná fel.
- Engem senki sem ért meg! – könnyes szemmel rohant ki az udvarra.
Adam alig bírta követni. Mikor megtalálta, hagyta, hadd duzzogjon Vadóc. Majd odament hozzá.
- Most már érted, hogy mit mondtam neked? – leült Vadóc mellé a fűre.
- Azt hiszem. – a lány könnyeit törölgetve összehúzta lábait.
Adam egy bögre teát nyújtott át neki.
- Ezt meg honnan szerezted?
- A konyhából.
- Köszi. – Vadóc átvette a gőzölgő teát és belekortyolt, majd mosolyt erőltetett az arcára.