18. rész
Phoenix 2004.11.17. 13:21
A professzornak egy szót se!
Scott erejét vesztve mozgatta végtagjait. Teste minden porcikája sajgott. - Jól vagytok? – kérdezte dadogva, mert még mindig nem tért magához. - Most ne velünk foglalkozz! – Jean odasietett hozzá és szemügyre vette a fiút – Ciklon, gyere ide a kocsival. – adta ki a határozott parancsot Jean – Logan és Kurt, ti pedig segítetek betuszkolni ezt két szobrot. – itt Susanra és Scottra mutatott. - Na, de… - Ororo megpróbált tiltakozni, de Jean félbeszakította. - Semmi de! Nyomás! - Ugye rendbejövök? – nyivákolta Susan. - Persze, persze… - Jean nem is figyelte a lányt. Perceken belül Ororo megjelent a kocsival, ami már rendesen össze volt törve. - Hát mi a fenét csináltál? – szidta Kurt. - Egy kukkot sem akarok hallani kékfülü! És most szálljatok be és vegye át valaki a kormányt! – Ororo tűzvörösen kikászálódott a kocsiból és durcásan az anyósülésre ült. - Ennek meg mi baja? – kérdezte halkan Kurt Kittytől úgy, hogy Ororo e hallja. - Nem tud vezetni. – mondta Kitty fülig érő szájjal és bepattant Ororo mellé. - Héé! Az a kis törpe nem fog engem sehova sem furikázni! – nyavalygott Logan. - Dehogynem! – Kitty sátánian rávigyorgott. - Igaza van Logannek. Nem vezethetsz. – tett rendet Jean – Nincs mindenkinek olyan képessége, mint neked. Nem fogjuk kockáztatni az életünket, mert neked vezetni támadt kedved. Majd ha leteszed a jogsit és láttunk vezetni, akkor lehet róla szó! - Megértettem Miss Tökéletes! – ordította Jean képébe Kitty és csapkodva beült hátra. Jean értetlenül nézte a lányt majd végignézett a többieken, de ők csak egy vállvonással válaszoltak Jean kérdő tekintetére. - Mi teleportálunk! – mondta Kurt és magával ragadta Katet, és már el is teleportáltak. Amint hazaértek a professzor kezelésbe vette Rheiát. Olvasott a gondolataiban, kérdezgette, de nem tudott semmit sem kideríteni. - Ideges lettem és kirohantam az utcára. Mikor az egyik sarkon befordultam, egy ütést éreztem a vállamon és minden elsötétült. Aztán már csak Kate pofozására emlékszem. Á… még mindig sajog. – magyarázta a rendkívül hasznos információt Rheia. Jean Susan karját kötözte, vizsgálta. Életveszélyesnek nyilvánította a kis karcolást és egy hónap fekvésre utasította unokatestvérét. A biztonság kedvéért egy halom gyógyszert is felírt neki. Többségük vitamin volt, de ezt még maga Jean sem vette figyelembe. - Jean, de én jól vagyok! Csak egy kis karcolás! – puhította Susan. - Persze, aztán pár nap múlva szédülsz és összeesel. – rémisztgette Susant, de mivel nem lett nagy hatással rá, kiegészítette mondanivalóját – Holtan! Most Susan komolyan megrémült. Kezébe tömött egy halom gyógyszert és egy pohár vízzel bevette, majd gyorsan nyakig elmerült takarójában. Jean elégedetten sétált Scotthoz. - Nos? Hogy van a mi kis betegünk? - Szuperül! Jobban nem is lehetnék! – Scott kipattant az ágyából, és lábujjhegyen a plafonig nyújtózkodott. Ennek meg is volt a maga eredménye, mert a fiú összegörnyedve ült vissza ágyára az oldalába nyilaló fájdalomtól. - Aha, ja. Két hét. – jelentette ki Jean és Scott kezébe nyomott pár bigyulát. Mikor kiment a konyhába, Kurt, Kitty, Kate és Amara vigyorogva oldalaztak ki valamit dugdosva a hátuk mögött. - Gyanúsak vagytok nekem! – vonta fel szemöldökét Jean. - Pedig nincs rá okod. – nyugtatta Kurt. A kis csapat amint kiért a konyhából, a nappaliba rohant és a tévé előtt kényelembe helyezte magát. Előkerült a rejtegetett „kincs”: négy tál popkorn. - Áhá! És ezt miért kellett annyira titkolni? – leplezte le őket Jean. - Mert az utolsó pattogatott kukoricákat készítettük el. – sóhajtott fel Amara. - *Na, ja!*- mondta Jean telepatikusan Amarának. - Filmet készültök nézni? – kérdezte a többiektől. - Öö… igen… - hangzott a határozott válasz, miközben mindenki egymásra nézett. - Mit néztek? - Még nem döntöttük el. – vallotta be Kitty. - Nekem van pár ötletem. – mondta Jean és leült Kurt mellé. Előkotorászott egy halom DVD-t és elkezdtek válogatni. Mindenki szeme felcsillant. - Ú, Jean. Honnan vannak nekünk ilyenjeink? – kérdezte tátott szájjal Amara. - Hát… valójában ezeket úgy töltöttem le internetről. Aztán megírtam. Persze a professzor nem tud semmit, és ugye nem is fog? – sunyin a többiekre nézett. Mindenki helyeslően bólintott. - Ha megtudná biztos nagy hisztit csapna. Vagy legalábbis nem úsznánk meg szárazon. – aggodalmaskodott Kate. - Hát ja, mert „ez törvénybe ütköző”! – utánozta tréfásan Kurt a professzort. - Css! Még a végén meghallja! – csitította őket Jean – Gondolatolvasó. A film kiválasztása hosszadalmas volt. Amara komoly filmre szavazott, Jean fantazyt hajtogatott , de Kurt és Kitty humorosat szeretett volna.. Kate pedig csak nézte, hogy veszekednek barátai. Tömör fél óra veszekedés után a lányok engedtek Kurt és Kitty kérésének és egy szuper komédiát néztek meg. Vagy két és fél órát végigröhögtek. A négy tál pattogatott kukorica pillanatok alatt elfogyott. A film végére eszméletlen nagy rumlit csináltak. Kiborított poharak, elázott szőnyeg és pattogatott kukoricás kanapé lett a rendezett nappaliból. Mind az öten aludtak. Kitty éjfél tájt neszre lett figyelmes. Kómásan nyitotta ki szemét. A még bekapcsolt tévé fényében nem látott senkit. Csak annyit hallott, hogy valaki közeledik, de gyanúsan csendesen. Ijedten elkezdte ébresztgetni barátait. - Mi… mi van már? – morogta Kurt. - Szerintem jön a professzor. – magyarázta ijedtségét Kitty. Mindannyian kapkodva elkezdtek takarítani. A földre hullott kukoricaszemek a kanapé alá kerültek, a poharak a szekrénybe, a tévét pedig kikapcsolták. Mire végeztek, megjelent a professzor. - Ti meg mit csináltok itt ilyen későn? – vonta kérdőre a társaságot. - Ezt mi is kérdezhetnénk. – vágott vissza Amara. - Nos, igazatok van. – vallotta be a professzor – Remélem semmi rosszban nem sántikáltok. - Ó, mi nem… - dadogták, és közben eloldalaztak. Pillanatok alatt eltűntek. - DVD-k? – kérdezte suttogva Jean miközben rohantak szobájuk felé. - Itt van. – hangzott a válasz Katetől. - Rend van a nappaliban? – kérdezte Amara. - Az tévé előtt lehet nincs… - gondolkozott Kurt – Remélem nem kapcsolja fel a villanyt. Vihorászva mentek be szobájukba. A sötétben páran rossz helyre nyitottak be, de szerencsére nem csaptak nagy zajt.
|