Vadóc és Kate együtt mentek ki az ajtón és együtt csörtettek végig az intézeten. Útközben beléjük botlott Scott. Nyugodtnak tűnt, de ahogy meglátta a lányokat, vérbe borult az agya.
- Hát ti meg együtt? Úgy tudtam, hogy nem csípitek egymást.
- Meg kell, hogy nyugtassalak, jól tudod. – válaszolt mogorván Kate.
- Ugye tisztában vagytok azzal, hogy mit műveltetek?
- Persze, mint a nap. – röhögött magában Vadóc, közben pedig a falat nézte.
- Akkor bizonyára azzal is, hogy van egy kis dolgotok még.
- Mégis mi? – Vadóc semmit sem értett.
Mielőtt még megkérdezhette volna Scottól, hogy pontosan mire is gondolt, már nem volt ott a fiú.
- Szerinted mire gondolt? – kerek szemekkel várta a választ Katetől.
- Jaj, ez nem lehet igaz! Ennyire nincsenek érzéseid? Egyáltalán tényleg felfogtad, hogy mit is műveltünk?
- Igen, majdnem szétvertük egymást és az intézetet. Meg kis híján Dragont is…
- Neked baj van a memóriáddal!
- Megint piszkálsz?
- Nem, csak felvilágosítalak, hogy egyáltalán nem törődsz másokkal! – Kate az arcába üvöltötte mondandóját és elindult szobája felé.
- Ezt vond vissza, de azonnal! Semmi okod nincs rá, hogy ezt vágd a fejemhez!
- Dehogynem! Gondolkozz egy kicsit!
Vadóc most már komolyan nem értette a lányt.
- Tudod Jeant kiütötted! Tőle kéne bocsánatot kérned! Minimum meglátogatod és megnézed hogy van! De te nem. Arra sem emlékszel, hogy majdnem felkented a falra! Mert ugyebár te voltál…
Vadóc még fehérebb lett. Maga elé bambult majd fél perc gondolkodás után berohant a szobájába és magárazárta az ajtaját.
- Vele meg mi történt? – Árnyék hirtelen Kate mellé teleportált.
- Egy érzéketlen liba!
- Beszéljek vele?
- Ne! Hagyd csak, hadd duzzogjon. Megérdemli.
- Nem jössz vacsizni? – Kurt szélesen vigyorgott.
- Oh, de! Bocs, de elborította az agyamat az a hárpia.
Ők értek le először a konyhába.
- Te jó ég! – sikkantott fel Kate.
Végignézett a helységen. Az egész konyha fel volt dúlva. Az ablak ki volt törve, a kettétört asztalon pedig egy papír hevert. A szoba közepén Jean állt, sebes homlokkal.
- Jean, jól vagy?
Jean csak rázta a fejét fel-le.
- Mi történt?
- Fogalmam sincs, bejöttem és ezt láttam.
- Te megsérültél! – Kate idegesen Jeanhez rohant.
- Igen, de ezt még a drágalátos barátnődtől szereztem.
- Nem a barátnőm! – Kate kiabált – Bocs, nem esett komolyabb bajod?
- Nem… - hangzott a bizonytalan válasz.
Jean felvette az asztalról a papírt és olvasni kezdte:

"Este találkozunk! Rheia"

- Rheia dúlta fel a konyhát? – Kate levonta az értelmes következtetést. - Valószínűleg nem. – nyugtatta meg Jean – Szerintem a testvériség keze van a dologban.