Az egész csapat hullafáradtan feküdt a nappaliban. Egyedül Logan nézte őket értetlenül.
- Ennyire puhány a társaság? – morgott, de senki sem figyelt rá – Ennyit érnek az edzéseim. Senki sem dolgozik rendesen!
Jean látta, hogy dúl-fú magában a férfi, ezért hozzászólt.
- Az edzéseid igen is sokat érnek! – felállt és Logan mellé sétált – Nélküled nem érne semmit a csapat. Susan, gyere, bemutatlak a professzornak. Bár már biztos tudja, hogy itt vagy, és hogy ki vagy. – megfogta a lány kezét és elvezette.
Logan szomorúan ült le egy székre és mereven maga elé bambult.
- Az a kis korcs! Az tehet mindenről! – Vadóc párnájába motyogva mutogatott a semmibe.
- Jaj, ne fogj már rá mindent! – kelt Dragon védelmére Kate – Egyszerű ráfogni mindent, mert nem tud védekezni. Különben is, annyira sáros a dologban, mint te.
- Mi? Hogy én tehetek róla? – Vadóc fenyegetően feltápászkodott helyéről.
- Most úgy őszintén, miről veszekedtek? – próbálta megnyugtatni a lányokat Scott – Mert ha a robotokról, akkor nem hinném, hogy közülünk bárki is tehetne az érkezésükről. – körülnézett a kipurcant társaságon – Hacsak nem szeretnétek valamit elmondani…
- Én biztos nem tehetek róla. – jelentette ki magabiztosan Kate – Kérdezd csak meg Kittyéket, egész nap velük vagyok.
- Tudod Scott, ha tudná, elmondaná, de nem tud beszélni… - kötekedett tovább Vadóc.
- Na, most már tényleg elég legyen! – Kate teljesen kikelt magából.
- Jaj, napsugár, ne kapd így fel a vizet a semmiért!
- Nos, monoklis, ha gondolod, szívesen kisminkellek! – Kate fenyegetően tenyerébe csapott.
- Hé! Tessék abbahagyni! – Scott le kellett, hogy fogja Katet, mert a lány már tépte Vadóc haját.
Ekkor visszatért Susan és Jean. Vigyorogva álltak meg Scott mellett.
-Hát ti? Mi történt, hogy ilyen vidámak vagytok?
- Csak örülünk egymásnak! – sunyin Susanra kacsintott Jean – Susan kapott X egyenruhát.
- Húú… ezt eddig én miért nem láttam? – Kitty szeme felcsillant a ruha láttán.
- Talán, mert nem a te méreted. – magyarázta Ororo.
- Más színben nem volt?
- Ha a rózsaszínre gondolsz, nem.
Kurt lefordult eddigi helyéről a nevetéstől. Kitty szúrós pillantással felezte, hogy nem hajlandó tudomást venni Árnyékról.
- Nem tudom, hogy vagytok vele, de én megéheztem. – csapott a hasára Vadóc.
- Hm… én is. Dobjunk össze valamit! – állt elő a nagyszerű ötlettel Ororo.
- A lányok főznek valamit, mi, srácok, pedig megnézünk egy filmet! – Kurt azonnal a tévé előtt termett. Evan, Bobby, Jamie és a többiek azonnal társultak és már sorolták is a lányoknak, hogy mit rendelnek.
- Egy sajtos hamburger…
- két kóla és sült krumpli…
- sonkás szendvics…
- Elég legyen! – visította el magát Kitty – Palacsinta lesz, a többit meg majd ti szépen megcsináljátok! Nektek is van kezetek, az pedig arra van, hogy használjátok!
Amarával az élen a lányok bevonultak a konyhába, Jean viszont Scott felé vette az irányt.
- Ö… Scott… - szólította meg.
- Igen? – a fiú zavartan beletúrt a hajába.
- Én csak… csak… - Jean hátratette kezeit és boci szemekkel a fiúra nézett – Csak meg szerettem volna köszönni, hogy megmentetted az életem. – egy puszit nyomott a fiú arcára és bement a konyhába.
Scott perceken keresztül csak bambult maga elé.
- Ó… csak nem megmentetted a kis vöröst? – a fiúk gúnyolódva néztek rá.
- Valójában nem emlékszem rá… - leült melléjük.
- Az sem baj! Potya… - Kurt széles vigyorral nézte Scottot.
Közben a konyhában…
- Nem láttátok ma Rheiát? – aggódott Amara.
- Nem, már tegnap óta. – rázta a fejét Kitty majd egy edényt vett elő, amivel gyorsan fejbe is csapta Vadócot. – Bocsi!
- Ne félj Kitty, a fa puha, nem, esik baja. – nevetett fel Kate.
Vadóc tűzvörös lett a dühtől, és kesztyűjét levetve már nyúlt is a lány felé. Szerencsére Jean és Amara lefogták.
- Tényleg nem látta senki se Rheiát? – kérdezte komolya aggodalommal Ororo.
Mindenki egyértelműen rázta a fejét, hogy nem.
- Csak nehogy valami komolyabb baja legyen…