2. rész
Phoenix 2004.11.04. 10:49
A lány az iskolából igyekezett haza. Szokásos útvonalon ment discmannel a fején. Borongós volt az idő, az eső is esett. Gondolta, hogy ne ázzon meg annyira, átvág a parkon. Egyedül sétált. A sötét fákat látva kissé félni kezdett. Mikor már majdnem a park közepénél járt valaki megállította. Esőköpeny volt rajta. Igen furcsának tartotta, hogy lehajtott fejjel megy. Nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. Azt gondolta, biztos ő is csak átvág a parkon. Mikor az idegen elkezdett felé közeledni komolyan elkezdett félni.
- Nem félsz egyedül mászkálni ilyen elhagyatott helyeken? – szólt hozzá az idegen – Egy ilyen szép lány nem lehet mindig biztonságban.
- Meg tudom védeni magam, ha kell. – a lány levette fejéről a fülhallgatót.
- Sötétben is?
Az idegen ekkor levette csuklyáját és mélyen a lány szemébe nézett. Nagyon megijedt tőle a védtelen lány. Az idegen nem más volt, mint Mystique, de ő nem ismerte. Mystique támadóan kezéből kinyúló adamantium karmokat szegezett a lánynak, Logant másolva. A lány hátrálni kezdett, majd egy fának ütközött. Nagy bajban érezte magát. Mystique csak közeledett és közeledett. Aztán a lány hirtelen kezéből egy fénycsóvával Mystique-t a földre terítette. Eszeveszettül elkezdett futni, tiszta erejéből. Mikor már majdnem kiért volna a parkból, egy lány ugrott ki elé. Nem tudott már megállni, így frontálisan ütközött vele. De mégsem! Hihetetlen módon mintha ott se lett volna, átment rajta.
- Te jó ég! Jól vagy? – kérdezte újabb rémültében.
- Persze. Remélem te is. – válaszolt mosolyogva a lány – Kitty vagyok. Te pedig Kate, ha nem tévedek.
Kate értetlenül nézte.
- Honnan tudod a nevem?
- Az most nem érdekes. Most viszont bajban vagy és azért vagyunk itt, hogy segítsünk.
- „Vagyunk”?
De mielőtt jobban kifejthette volna kérdést Kitty megragadta a kezét és magához rántotta. Mystique most Amara alakjában tűzgömböket dobált feléjük.
- Ti mindenhol ott vagytok? – ordított Kittynek idegesen.
- Igen, és nem hagyjuk, hogy tönkretedd mások életét!
Mystique most még idegesebb lett és elindult feléjük, közben Scott alakjába bújt. Fenyegetően emelte kezét szeméhez, hogy végleg elintézze a két lányt. De mielőtt bármit is tehetett volna, Logan üvöltve, ahogy megszokhattuk tőle, félrelökte. Kitty kihasználva az alkalmat elrohant Katevel és egy repülőbe szálltak be. Kate idegesen nézett körül. Nem tudta, hogy mi történik vele. Kinézett egy ablakon és látta, hogy Mystiquet többen is megrohanják. Az előbb látott férfi, Scott, tűzvörös lézersugarakkal próbálta elüldözni a nőt. Közben Logan felsietett hozzájuk a repülőre.
- Jól vagytok? – kérdezte a két lánytól.
- Igen, jól vannak. – felelte egy távoli hang a repülő másik végéből – Nekem hihetsz.
Jean volt az. Logan látva, hogy ki beszélt hozzá nyugodta ült le melléjük. Közben Scott is felrohant hozzájuk.
- Mi történt? – kérdezte tőle Jean – Segítsünk?
- Á, nem kell! – idegesen belerúgott egy ülésbe – Meglógott!
- Mégis hogy?
- Árnyék alakjában elteleportált.
A repülőt Ciklon emelte a levegőbe és indultak haza az intézetbe egy új jövevénnyel. Az úton Katenek mindent elmagyaráztak a többiek.
|