Mámorosan próbálta felmérni a helyzetet. Annyira elmerült gondolataiban, hogy észre sem vette, hogy szinte az egész falu férfi tagjai felsorakoztak előtte teljes harci felszerelésben.
- Mi történt? - kérdezte egy elõtte elhaladó sötét elf férfitól, aki a sötétségben alig volt kivehetõ.
- Nemsokára elérik a falut. - válaszolt sötéten, megvető pillantással, majd elcsörtetett.
- De kik? - kérdezte Godric szinte már magában.
A lassan haladó tömeg irányában kirohant a faluból. Amint a falu határához ért, hatalmasat fékezve megállt. Megdöbbentő látvány tárult elé: az egész falu körbe volt véve több méteres láng kerítéssel. A lángok alatt, pedig hatalmas szörnyek közeledtek feléjük. A reménytelen helyzet ellenére az elfek elszánt, komoly arccal meneteltek elõre. Ekkor Caleb állt meg Godric mellett.
- El fogják érni a falut? - kérdezte aggódva Godric.
- Valószínűleg igen. - hangzott a sötét válasz.
- Mi a fenét keresnek itt? Csak nem valami ősi, elszánt küzdelem? Nem hallottam róla, hogy a sötét elfek bárkivel is hadban állnának.
- Jól hallottad. Az orcokkal eddig békességben éltünk. Most viszont minden ok nélkül ránk támadtak. Hacsak nektek nincs valami... - nézett Godricra gyanúsan.
- Nem! - kezdett el mentegetőzni - Ha arra gondolsz, hogy mi... nevetséges, a világért sem szövetkeznénk velük. Ami azt illeti, viszont követtek minket. Nem tudjuk miért... - hazudta Godric, mivel valószínûleg Mira tudta volna, de nem akarta mégjobban eljátszani a bizalmukat.
- Talán ha egy kis segítséggel alátámasztanád. - mondta az elf, majd elrohant. Godric nem is habozott tovább, visszarohant a faluba, felébresztette, illetve hát már csak összeszedte társait.
- Most azt hiszik, hogy mi csaltuk ide õket? - gondolkozott hangosan Kate.
- Igen... - mondta Godric, unva Kate lassúságát.
- Elvégre jogos a feltételezésük. - bólogatott Susan.
- Oké, oké. Ez mind szép és jó, de tenni is kéne valamit. Ha nem segítünk az elfeknek, elevenen nyúznak meg minket. Ha meg segítünk, akkor az orcok. - összegezte Rheia - Szerintem szavazzunk! - mielőtt még tovább folytathatta volna a hülyeségeket, Kyan gyorsan eldugította.
- Egyértelmű, hogy az elfeknek fogunk segíteni. - jelentette ki végül Dorian - Elvégre befogadtak minket. Viszont mégsem rohanhatunk az ellenségnek csak egy szál karddal.
- Várjunk csak. - szólalt meg Melchior - Caleb szerint az orcoknak egész eddig nem volt semmilyen okuk az ellenségeskedésre. És mivel mielőtt még ide értünk volna, néhányszor minket is megleptek, feltételezem, ránk pályáznak. Vagyis hát rátok... - bökött a lányokra - ... vagy Kyan? - nézett a férfire kérdően, de ő csak megrázta a fejét, így már tényleg mindenki a lányokat nézte.
- Mi? Ugyan, hisz mi újoncok vagyunk. - morgott Lia.
- Ti igen. De õ nem. - nézett Mirára Melchior.
Mindenki gyanúsan a lányra nézett.
- Hát nincs miért mentegetõznöm. - nyelt egy nagyot - Azt hiszem, tudom mit keresnek. Illetve hát engem...
- Téged? Ne viccelj! - nevetett Kyan - Mit akarhatnak egy jótündértől, aki a híres Olivander szolgálatában áll, méghozzá igen bizalmas poszton... Te jó ég! Ezek tényleg téged akarnak...
- Örülök, hogy rájöttél. - morgott rá Mira - De nem is ezért kereshetnek engem... - kezdett el gondolkodni, ami szemlátomást komoly megerőltetésébe került.
- Kinyögöd még ma, vagy kiszedjem én belőled? - izgult Kyan.
- Jól, jól van. Lehet, hogy hülyeség... de... Na mindegy, mondom és kész. Szóval én gyerekkorom óta a cirkuszban dolgozom. Illetve hát Olivander nevelt fel, ha fogalmazhatunk így, nem is emlékszem az igazi szüleimre. Mindig utána szöktem, ha egyedül hagyott és ezzel folyton az idegeire mentem. Egyszer viszont mikor követtem, valami tanácson vagy hol kötöttem ki. Elbújta az egyik ajtó mögött. Mivel nagyon kicsi voltam nem emlékszem pontosan, de furcsábbnál furcsább alakok vettek részt ezen a gyûlésen. Hú, nagyon zavaros az egész, de azt tudom, hogy valami sötét erőről beszéltek, amit nem szabad kiengedni. Ah, nem tudom már pontosan mi volt az, de nagyon félelmetes volt. Mikor észrevették, hogy hallgatózom, eszméletlen rémület lett úrrá, és úgy néztek rám, mint egy valami szörnyre. Olivander mondta, hogy nem lesz baj, mert én nem beszélek és hát így is lett. Egészen eddig. - fejezte be Mira.
- Ez nekem kicsit magas, de ha te mondod. - vakargatta a fejét Kate.
- Na várjunk csak. Hogy jönnek ide az orcok? Hisz amit te mesélsz, annak már jó ideje, hogy történt. - kérdezte ledöbbenve Kyan.
- Várjunk csak... - motyogta Susan - Lehet nem ide tartozik és csak duma az egész... Azok a furcsa alakok, akik azon a gyûlésen részt vettek, véletlenül nem hasonlítottak orcokra? - kérdezte Mirától.
- Hát arra már pláne nem emlékszem, hogy mik is voltak azok. Mondjuk lehet... Viszont nem csak orcok voltak jelen, hanem sötét elfek is. - ugrott be neki még egy-két foszlány az esetről.
- Igen! - visított Susan - A nagy tanács. - fejtette meg a nagy rejtélyt vigyorogva.
- Mi? - vágtak értetlen képet a többiek.
- Nem hallottatok még a nagy tanácsról? - lepõdött meg Susan - Egy könyvben olvastam valami hasonló legendát miszerint réges-régen a különböző lények -gondolok itt az orcokra, elfekre, sötét elfekre, törpékre és az emberekre- összegyűltek tanácskozni. Állítólag van egy sötét erő, amely, ha felszabadul, elsöpörhet minden élőlényt, ami csak az útjában áll. Ezt az erőt Andune uralja, aki félig orc, félig sötét elf. A két sötét múltú faj ötvözete, ami miatt mindenki fél tőle. Félelmetes serege volt, nem tudni milyen lényekből, de mindent elpusztítottak. Ez a sereg egyre csak nõtt és nõtt, Andune pedig egyre jobban terjesztette a hatalmát. Egyszer az öt faj összefogott ellene, és legyőzte nehéz küzdelem árán a seregét, őt pedig nem tudni hova, de bezárta, öt lakat alá: minden faj valamivel biztosította, hogy ne tudjon kijutni onnan, ahol most is van. A "kulcsokat" pedig csak Mira tudhatja, hogy hol vannak...