A lovak botladozva poroszkáltak a sötétben. A csendet csak néhány bagoly huhogása és a fák lombjának zizegése törte meg. A lányok mélyen aludtak a "hátsóülésen" míg lovagjaik igyekeztek ébren maradni. A szúnyogok idegesítően döngtek a lovak és lovasaik fülébe. Az áldozatok próbálták elhessegetni őket, de nem jutottak semmire. Nesztor a többieket egy kicsit lehagyva léptetett az utat figyelve. Minden idegszálával a környezetet kémlelte, nehogy valami váratlan meglepetés érje őket. A lova hirtelen elkezdett prüszkölni és a fejét rángatta. Hiába rugdosta az állatot az nem akart tovább menni. Halk süvítés hallatszott majd egy nyílvessző állt a földbe. A ló ugrott egyet mire a férfi mögött szunyókáló lány a földre pottyant. Kate hunyorogva próbált rájönni, hogy mi történt amikor tompa puffanással mögötte termett valaki és felrántotta a földről. Pár pillanat alatt körbevették a kis csapatot.
-Nem akarunk bajt - mondta higgadtan Nesztor.
-Mit kerestek erre felé? - lépett elő egy sötét alak a fák sűrűjéből?
-Kik ezek? - kérdezte álmosan Susan.
-Sötét elfek - suttogta halkan Melchior.
-Csak szállást és élelmet szeretnénk kérni. És vennénk lovakat, ha lehetséges - mondta Nesztor.
-És honnan tudjuk, hogy bízhatunk-e bennetek?
Nesztor leszállt a lováról. A körülöttük álló elfek megfeszítették íjaikat és a Kate-et fogságban tartó fokozott a szorításon. Nesztor felemelte a kezét és elindult az elfek vezetője felé. Az gyanakodva nézte őt, de engedte odamenni. Néhány percig halkan társalogtak. A lányok hegyezték a fülüket, de egy szófoszlányt se hallottak a csevejből. Miután végeztek az elfek vezére intett a kezével, mire a többiek leengedték íjaikat és szétszóródtak. Kate gyorsan visszarohant a lóhoz és a nyeregbe kapaszkodott biztos ami biztos alapon. Nesztor is odament a lóhoz, felpattant rá, és felsegítette a lányt. Az elf füttyentett egyet mire egy ló szaladt oda hozzá. Könnyedén a hátára ugrott majd hátraszólt, hogy kövessék. Negyed órás zötykölődés után elérték a falut. A lovak patáinak kopogása a kövezett úton halk visszhangot vert. A fák lombjai sűrűbbek voltak mint az erdőben, mégis halvány fények szikráztak a magasban. A lányok értetlenül nézték aztán rájöttek, hogy a fények a fákról jönnek. Pontosabban a fákon lévő házakból. Döbbenten egymásra néztek majd megvonták a vállukat és inkább az utat figyelték.
Nemsokára az élen haladó elf megállt, leugrott lováról majd elengedte az állatot. A kis csapat is lekászálódott a hátasokról. A férfi intett nekik, hogy engedjék el lovaikat. A társaság vonakodva, de teljesítette a kérést.
-Na és mivel megyünk majd tovább most, hogy így leléptek a lovak? - érdeklődött Rheia.
-Majd visszajönnek - felelte csöndesen az elf.
-Na persze...
-A nevem Caleb - mutatkozott be az elf. - Kövessetek.
-Mintha eddig nem azt csináltuk volna - mondta Kate.
Caleb mindenkinek megmutatta a szálláshelyét. Természetesen a fákon lévő házakban kaptak szobákat. Egy szobába ketten kerültek. Rheia Kate-tel, Mira Susannal, Kyan Godric-kal, Melchior Doriannal, Lia meg Nesztorral került egy szobába. Lia éppenséggel nem repdesett a boldogságtól, de vállat vont és bevonult a szobába.
Nesztor egyből az egyik ágyhoz siet és eldől rajta. Lia egy darabig csak ült a saját ágyán és őt nézte. A férfi hamar elaludt. A lány még egy darabig nézte, majd a lehető legcsöndesebben elhagyta a szobát. Mélyet szippantott a friss levegőből majd lemászott a fáról és elindult felfedezni a falut. Eszébe jutott, hogy mennyire utálja az újholdat. Ha nem az lenne akkor még látna is valamit a sötétben. Gondolt egyet és visszament a szobába. Óvatosan elcsente Nesztor kardját majd újból eltűnt. Ahogy sétált a sötétben halk csatazaj ütötte meg a fülét. Kíváncsisága által vezérelve elindult a zaj felé...

Mira csillogó szemekkel Susant faggatta.
-Na mesélj! Mi történt?!
-Semmi különös. Sétáltunk, néztük a tündéreket.
-Ne mondd nekem, hogy semmi nem történt. Kizárt hogy a tündérek nézegetése miatt mosolyogtál úgy mint egy vadalma! - mondta kajánul vigyorogva.
-Nem is mosolyogtam úgy mint egy vadalma... - játszotta a sértődöttet a lány. -Na meg ahogy a kisnyúl elképzeli... Mindketten ragyogtatok. Szerinted melyik a jobb? Ha nem mesélsz és én elképzelem a saját variációmat, vagy ha elmondod mi történt?
-Jól van, jól van... Isten ments, hogy bemesélj magadnak valami képtelen történetet... - mondta nevetve. - Végül is csak annyi történt, hogy megcsókolt.
-Tudtam!!! - kiáltott fel vigyorogva Mira. - Annyira látszik, hogy odavagytok egymásért. - A lány hirtelen elkomorodott. - Gondoltál már arra, hogy mi lesz akkor, ha hazajutsz? Vagy feltámadsz vagy mit csinálsz..
-Ne is mondd.. - sóhajtott szomorúan a lány. - Ebbe eddig igyekeztem nem belegondolni. Majd akkor kezdek el ezen görcsölni, ha választanom kell. Egyelőre csak ez az egy út van.
-Azért szerintem készülj fel rá.
-Tudod mit? Inkább aludjunk.. Jó éjt.
-Jó éjt!

Lia már rég kiért a faluból. Nesztelenül haladt az egyre hangosodó zaj irányába. Néhány méterre tőle egy nyílvessző süvítése hallatszott majd egy dobhártya szaggató üvöltés. A lány a kardot maga előtt tartva elindult megnézni, hogy kitől származott az üvöltés. Ijedtében majdnem eldobta a kardot amikor egy nyílvessző száguldott el az orra előtt és belefúródott a mellette lévő fába. még túl se jutott ijedségén amikor valami megragadta a bokájánál és a földre rántotta. A sötétben nem látta, hogy ki az, de a bűzös lehelet sejtetni engedte, hogy az egyik üldözője. Erősen megmarkolta a kardot majd fejbe vágta vele a rémséget. Miután nagy nehezen kikászálódott a súlyos test alól.
-Ha jót akarsz magadnak menj vissza a faluba! - szólt egy hang a háta mögül.
-Tessék? Ki vagy?
-Menj vissza a faluba. Elintézzük őket.
-De...
-Mondom menj vissza! - szólt szigorúan az elf.
A lány megvonta a vállát majd visszasétált a szálláshoz. Nem volt kedve bemenni a szobába és aludni. Inkább sétálgatott fel s alá. Egyszer csak lépteket hallott a háta mögül. Gyorsan megfordult. A háta mögött Godric állt. A lány rémülten hátrálni kezdett amikor feltűnt neki, hogy néz rá a férfi. Lia lassan hátrálni kezdett. Nem tudta mi lesz. Azt hitte, hogy a férfi mindjárt megöli. Godric hirtelen megállt.
-Ugye nem bántottalak? - kérdezte aggódva.
Lia úgy nézett rá mintha bolond lenne. Még hátrált pár lépést aztán megállapította, hogy a veszély elmúlt. Vagy valami olyasmi.
-Valami baj van? - nyögte ki végül.
-Nem érdekes... Menj aludni.
-Na várjunk csak. Ki vagy te, hogy megmondd mit csináljak?
-Korán indulunk. Fáradt leszel.
-Akkor mondd el, hogy mi volt ez az előbbi... izé!
-Semmi... Elmúlt... Menj aludni!
A lány dacosan ránézett és nem mozdult. Aztán látta, hogy a férfi szinte könyörgő szemekkel néz rá. Vonakodva, de elindult. Az ajtóból még visszanézett. Godric sóhajtott egy nagyot. Kezébe temette arcát és próbált megnyugodni. Lia erős késztetést érzett, hogy kifaggassa, de inkább elvonult a szobába aludni.
Godric magár maradt. Teljesen elmélyedt a gondolataiban. Fegyverek zörgésére eszmélt fel...