Az éjjeliőr szerepe nemsokára az álarcosra jutott, kinek õrködése lényegesen "szakszerűbben" történt, mint Lia csillagszámlálgatása. A férfi, amint felváltotta elõdjét, gyorsan megtette a szükséges lépéseket az érdekében, hogy ne akadjanak a nyomukra. Igaz, már lehet késõ volt... Elõször is a tüzet körülrakta apró ágakkal, így szabályozni tudta annak erősségét. Pár perc múlva szinte alig látható lángok lobogtak. Megfordult fejében, hogy nézzen-e körül, de nem merte védtelenül hagyni társait, hisz elég kockázatos lett volna. Az alig látható tűz előtt ült, és meredten nézett az apró lángok mélyébe. Külső szemnek úgy tûnhetett, hogy se nem hall, se nem lát. Pedig igenis éber volt, sőt, semmit sem kerülte el a figyelmét. Ekkor hirtelen egy távolabbi bokor megrezdült. Rögtön tudta, hogy látogatóik érkeztek, és hogy bizonyára már egy ideje figyelik őket. A meglepettsége ellenére mozdulatlan maradt, és a gyanakvásának még egy aprócska jelét sem mutatta. Nem nagyon tudta, hogy mit tegyen. A gyors menekülésnek nem lett volna értelme. Hisz, ha még fel is ébreszti társait, Rheia biztos hisztit vág ki, és így még a lovakig sem jutnának. Az ellenségre támadni sem lenne okos dolog, hisz ők már valószínûleg - még a sötétben is - biztosan tudják, hogy csak õ van fent. Ráadásul nem tudhatta, hogy hányan leselkednek rájuk. Arról nem is beszélve, hogy egész fegyverkészletük csupán néhány kardból, esetleg késből és az álarcos tomahawkjából állt: egyszóval semmi esélyük sem lett volna. Hirtelen valami reményt látott. Higgadtan, merev testtartással ült ugyanabban a helyzetben. Hidegvérét sikeresen megőrizte, így a rájuk leselkedő veszély "szemében" továbbra is védtelennek tűntek. Hirtelen mocorogni kezdett valaki az alvó társaságban. Időközben Melchior kezdett ébredezni. Komásan fordult egyet, így most már arccal az álarcos felé fordult. Szemeit egy pillanatra kinyitotta. Amint megpillantotta társa merev testtartását és most már éppen rá szegezõdõ, ijesztõen kerek szempárt, alig hallhatóan tátogott neki:
- Hol vannak?
Az álarcos egyből tudta, hogy Melchior azonnal megértette a helyzetet és az ellenség közelségére kíváncsi. Mivel igen veszélyes lett volna lett volna számára bármilyen mozdulatot is tenni, csupán egy pillantást vetett maga elé, mintha valamit mutatna az orra elõtt, majd vissza Melchior-re. Ebből a külvilág természetesen nem érzékelt semmit. Mivel Melchior is csak ijedten nézett maga elé - hisz õ is egyből látta, hogy is állnak -, kénytelen volt egy módon cselekedni: közelebb kellett engedni az ellenséget. Ezt ismét csak egy módon lehetett véghezvinni. A tûzhöz nyúlt, hogy eloltsa, majd ezután úgy tett, mintha nyugovóra térne. Igen egyszerû volt szándéka: ha úgy tesz, mintha nem sejtené az ellenség közeledését, majd pedig eljátssza, hogy mindenki mély álomba merült, az ellenség közelebb lopózik, és így már könnyû elbánni velük. Tomahawkját közelebb húzta magához úgy, hogy ne lehessen észrevenni. Aggodalom töltötte el, ha arra gondolt, hogy a többieket minden váratlanul fogja érni. Melchior óvatosan követte példáját, és harcra készen megmarkolta kardját.
Kínosan lassan teltek a percek. Lassan már egy órája feküdtek mozdulatlanul, amikor egy egészen közeli bozót ágai reccsentek meg, majd alakokat lehetett kivenni a holdfényben. Nagy nehezen, de fel lehetett ismerni az üldözőiket. Nem tudták megszámolni, hogy pontosan hányan is vannak, de vagy hat alakra tippeltek. Ezután gyorsan pörögtek az események: az egyik lopakodó mit sem sejtve Melchiort kezdte el böködni. A férfi egy ideig tűrte, de amikor a böködést már kínosabb helyeken kezdte el érezni, hirtelen, de halk mozdulattal ártalmatlanná tette tapogatóját. Ezzel egy időben a csapat többi férfi tagja iszonyatos üvöltésben - Kyan részéről sikításban - tört ki. Az eddig lopakodó ellenség teljesen összezavarodott a nagy kiabálásban. Pillanatok alatt nagy részüket leterítették, csupán néhánynak sikerült elmenekülnie. Az álarcos és Melchior azonnal üldözésükre indultak, legnagyobb hibájukra gyalog, mivel lovaik kissé messze voltak.
- Mik voltak ezek az izék, he? - üvöltötte kómásan Kyan.
- Miss Kent, ideje lenne mesélnie nekünk kicsit. - lihegte Dorian a bokrok közé bújt lánycsoport felé.
- Csss! - intette le őket Godric, aki zajra lett figyelmes a közeli bokrok felől - Nesztor! - vélte felismerni az elõbújó álarcos társát. Hangja olyan volt, mintha saját fiát szidná valami rossz cselekedetéért.
- Elnézést. - válaszolt higgadtan, majd megszámolta a bokorban kuporgó lányokat. A létszámellenőrzés után ismét megszólalt:
- Egy kutya fejét kettéhasítottam. A másikat Melchior üldözi.
A hír hallatán a "női bokor" megrezdült, mire Godric magából kikelve folytatta Dorian faggatózását.
- Ide figyelj! Nem elég, hogy kiráncigáltál minket abból a kocsmából, ráadásul még ezek a valamik is üldöznek minket! - ordított Mirával.
Külső szemmel kissé komikusnak tűnhetett a jelenet, hisz Godric egy bokornak magyarázott.
- Hohó! Nem lenne okos ötlet újra visszacsődíteni ide az egész bandát. - jelent meg Melchior hófehér lovát maga mellett vezetve. A férfi nyúzottnak tűnt, ruhája pár helyen fel volt szakítva az éles ágak jóvoltából az erdei üldözés következtében. Haja kócosan tapadt arcához. - Nem sikerült elkapnom az átkozottat. - lihegte, hiszen alig kapott levegőt a nagy rohanásban.
- Biztosan visszarohan a városba és jelenti az előbbi eseményeket. Reggelre biztosan ideér parányi kis díszkísérettel. - mondta Dorian ironikusan, mire a többiek is helyeslően bólintottak.
- Jó lesz továbbállni. - javasolta Melchior - A lovak eléggé kipihenték magukat és nagyjából mi is.
Mivel mindenki egyetértett vele, pillanatok alatt mindenki a lován termett és felvette potyautasát. Nem siethettek nagyon, mivel a sötétben nem tudtak rendesen tájékozódni és egy erdőben nem is lett volna szerencsés.
- Meglepődtél, mikor mi is felébredtünk? - kérdezte Nesztortól Dorian mosolyogva.
- Azt hittem rajtunk kívül mindenki alszik. - bökött fejével elismerően Melchior-re.
- Jól hitted. - bólintott Melchior - Valóban így volt... egy ideig. Óvatosan mindenkit felébresztettem.
- Hogyan? - kapcsolódott be a beszélgetésbe kómásan Rheia, Kyan háta mögött.
Válaszként a férfi egy farkas vonyítását utánozta elég élethűen. Susan, akit eddig a férfi mellkasán nyomott el ismét az álom, kissé mocorogni kezdett, így Melchior inkább visszafogta a társalgást. Rheia meglepetésében egy elismerõ "húúú" -t nyomott le.
- Wow! - suttogott mámorosan Lia - Akkor én téged hallottalak? - emlékezett vissza, amikor egy farkasüvöltéstől váltatta le magát az éjjeliõr tisztségérõl. Melchior csak bólintott, majd hozzátette:
- Rád fért a pihenés. Amúgy sem vettük akkor nagy hasznodat. A tüzet én is tudom nézni.
Szavaira Lia mogorván elfordította fejét, és Godric legnagyobb örömére elaludt.
- Ismerek egy elf falút nem messze a folyótól. - szólalt meg Nesztor - Ha elérjük, nem kell tartanunk üldözőinktől. Biztosan gondoskodnak ellátásunkról, és akkor majd vásárolhatunk lovakat a squawoknak is. - bökött morcosan a hátán alvó Kate felé - Vagy fognak maguknak musztángot.
Utóbbi kijelentését halk nevetés kísérte, hisz elég reménytelennek bizonyult ezekben a percekben... de csak ezekben a percekben...